|
Napi evangélium 
010. október 19. - Kedd
Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz: Csípőtök legyen felövezve,
kezetekben pedig égő gyertya legyen. Hasonlítsatok az olyan emberekhez, akik
urukra várnak, hogy mihelyt megérkezik a menyegzőről és zörget, rögtön ajtót
nyissanak neki. Boldogok azok a szolgák, akiket uruk megérkezésekor ébren
talál. Bizony, mondom nektek, felövezi magát, asztalhoz ülteti őket,
körüljár és felszolgál nekik. És ha a második vagy a harmadik őrváltáskor
érkezve is így találja őket, boldogok azok a szolgák.
Lk 12,35-38
Elmélkedés:
Jézus arra tanít minket, hogy, hogy legyünk mindenkor készek jövetelére és a
számadásra. Gyakorlati dolgokról beszél az érkezésére való éber
várakozásról. Felövezve és égő gyertyával várjuk jövetelét - mondja. Ezt
követően a szolgák várakozását írja le, akik nem tudják előre, mikor fog
uruk megérkezni. E jelképes beszéd már elárulja, hogy valójában a lelki
éberségről, várakozásról és készületről van szó. A hit, a remény és a
szeretet a mi lelkünk égő mécsei, amelynek lángját őriznünk kell. A
keresztény éberség nem engedi kialudni a lángot. Készülnünk kell a
találkozásra, hogy legyen miről számot adnunk. Jócselekedeteink erősítik
lelkünk mécsesének lángját.
? Horváth István Sándor
Imádság:
Irgalmas és könyörületes Urunk, bocsásd meg törvényszegéseinket,
igazságtalanságainkat, botlásainkat és vétkeinket. Ne említsd fel
szolgáidnak és szolgálóidnak bűnét, hanem tégy tisztává minket igazságod
által. Irányítsd lépteinket az igazságosságban és abban, ami méltányos, hogy
szívünk alázatosságában járjunk, azt tegyük, ami szép, ami előtted és
vezetőink előtt tetszésre talál.
________________________________
2010. október 3. - Évközi 27. vasárnap
Abban az időben: Az apostolok kérték az Urat: Növeld bennünk a hitet. Az
Úr így válaszolt: Ha csak akkora hitetek lesz is, mint a mustármag, s azt
mondjátok ennek a szederfának: Szakadj ki tövestől és verj gyökeret a
tengerben, engedelmeskedik nektek. Melyiktek mondja béresének vagy
bojtárjának, amikor a mezőről hazajön: Gyere ide tüstént és ülj asztalhoz.
Nem ezt mondja-e inkább: Készíts nekem vacsorát, övezd fel magadat és
szolgálj ki, amíg eszem és iszom! Aztán majd ehetsz és ihatsz te is! S
talán megköszöni a szolgának, hogy teljesítette parancsait? Így ti is,
amikor megteszitek, amit parancsoltak nektek, mondjátok: haszontalan
szolgák vagyunk, hiszen csak kötelességünket teljesítettük.
Lk 17,5-10
Elmélkedés:
Hegyeket mozgatni
A szentírás egyik legérdekesebb mondását olvastuk Szent Lukács
evangéliumából: Ha csak akkora hitetek lesz is, mint a mustármag, s azt
mondjátok ennek a szederfának: Szakadj ki tövestől és verj gyökeret a
tengerben, engedelmeskedik nektek (Lk 17,6). Ezt a mondást Máté
evangélista a következőképpen jegyzi le: Ha csak akkora hitetek lesz is,
mint a mustármag, és azt mondjátok ennek a hegynek, menj innen oda,
elmegy, és semmi sem lesz lehetetlen nektek (Mt 17,20). Jézus szavai azt
tanítják, hogy egy parányi hit hatalmas dolgokra képes az emberben. Tehát
nem hiedelem, nem babona, nem tévhit és nem téveszme, hanem valódi hit. Az
apostolok egykori buzgóságával fordulunk ma mi is Jézushoz: Urunk, növeld
bennünk a hitet!
Természetesen nem csak önmagunkért imádkozunk, hanem a kicsinyhitűek, a
kételkedők, a hitetlenek számára is kérjük a hit növekedését. Egy olyan
világban, amikor válságba került a hit, s amikor az emberek nem ismerik a
hit tartalmát és nem tudják értelmezni a hit jeleit, mi mást volna
sürgetőbb kérni Jézustól, mint hogy növelje a hitet minden emberben? S
vajon a hit válságának hatását magukon érző emberek számára van
mondanivalója az Egyháznak? És van-e mondanivalónk azoknak, akik nem
érzik, nem veszik észre, hogy életük éppen amiatt futott zsákutcába, hogy
elveszítették hitüket?
Kétségtelen tény, hogy napjainkban igen nagy a kísértés, hogy az ember
Isten nélkül, Istenbe vetett hit nélkül éljen. A technikai fejlődés és az
anyagi gyarapodás sokakban azt az érzést keltik, hogy mindenre képesek a
maguk erejéből. De valóban így van ez? Tényleg korlátlan lehetőségek
állnak előttünk? Aligha. Hiába érünk el emberi tudományunk segítségével
nagyszerű dolgokat, attól még az életünk nem lesz boldog, és azt sem
állíthatjuk, hogy mindent megvalósíthatunk.
Jézus azt mondja, hogy a hit segítségével többre vagyunk képesek, mint
nélküle. A hegyeket mozgatni kifejezés jelképes értelmű, hiszen hegyek
alatt érthetjük mindazokat az akadályokat, amelyek elénk tornyosulnak
életünk útján. A hegyek jelentik ugyanakkor mindazt, ami a felebaráti
szeretet megvalósításának és az Istenhez való közeledésünk útjába áll.
Minden, ami elénk magasodik, s ami miatt nem látjuk életünk végső célját.
A hit, és itt az igazi, élő istenhitre gondoljunk, szükséges ahhoz, hogy
ezeket a jelképes hegyeket elmozdítsuk utunkból, s akadálytalanul
haladjunk előre a szeretet útján. Ezek a hegyek sokszor magasabbak, mint a
földrajzi magaslatok. Néha leküzdhetetlennek tűnnek. És itt jön elő, hogy
a hit Isten ajándéka az ember számára, és nem emberi gondolkodásunk
eredménye. Hinni nem azt jelenti, hogy elhitetünk magunkkal valamit, hanem
azt, hogy elfogadjuk mindazt, amit Isten kinyilatkoztat számunkra, s
rábízzuk egész életünket.
A hit csodálatos ajándékát minden ember megkapja. Legalább egy
mustármagnyit, de ez éppen elegendő. És ez a mondanivalója az Egyháznak az
olyan emberek számára, akik átélik a hit válságát. Minden kételkedés,
minden hitetlenség, minden kicsinyhitűség ellenére, fedezzék fel magukban
a mustármagnyi hitet! És ha megtalálták, akkor imádkozzanak bátran és nagy
bizalommal Istenhez azért, hogy növelje bennük a hitet! A hit nem
élettelen magként hever a lelkünk mélyén, hanem növekedni akar. Azt bárki
állíthatja magáról, hogy vallásos, vagy legalább annyit, hogy vallásos a
maga módján, de ettől mg nem hívő ember. Akkor vagyok igazi hívő, ha a hit
eleven magként él bennem, s abból valami kinő, kifejlődik. Imádkozzunk
azért, hogy Jézus növelje bennünk a hitet, hogy az abból kifejlődő
jócselekedetek megváltoztassák életem és világom.
(c) Horváth István Sándor
Imádság:
Uram, Jézus, nagy bizalommal fordulok hozzád, hogy növeld hitemet, amely
még a mustármagnál is kisebb. A te szemeddel akarom nézni a világot, a te
szíved szeretetével akarom szeretni embertársaimat.
2010. szeptember 27. - Hétfő
Egyszer az a kérdés merült fel a tanítványok között, hogy ki a legnagyobb
közülük. Mivel Jézus ismerte szívük gondolatait, odahívott egy gyermeket,
maga mellé állította, és így szólt tanítványaihoz: Aki befogadja ezt a
gyermeket az én nevemben, engem fogad be. Aki pedig engem befogad, azt
fogadja be, aki engem küldött. Mert aki a legkisebb köztetek, az a
legnagyobb. Ekkor János vette át a szót: Mester, láttunk valakit, aki
ördögöt űzött ki a te nevedben. Megtiltottuk neki, mert nem követ téged
velünk együtt. Jézus így válaszolt: Ne tiltsátok meg, mert aki nincs
ellenetek, az veletek van.
Lk 9,46-50
Elmélkedés:
A gyerekesen civakodó apostolok elé Jézus egy gyermeket állít példaképül.
Természetesen nem azért, hogy tovább folytassák gyerekes magatartásukat,
hanem azért, hogy ne a nagyságra törekedjenek. Isten országában ugyanis
nem azok a szempontok érvényesülnek, amelyek meghatározzák ennek a
világnak a rendjét. Itt sokan a hatalomra, az uralkodásra, a tekintélyre
vagy a másokkal szembeni nagyságra törekszenek. Isten országában viszont
az számít nagynak, aki tud alázatos lenni és képes mások szolgálatára.
Lukács evangélista egészen megrázóan mutatja be, hogy a tanítványok
mennyire félreértik Jézus küldetését. Miután szenvedéséről és haláláról
beszél Jézus, amely küldetésének lesz a beteljesedése, a tanítványok
egyéni hatalomvágyukkal vannak elfoglalva. Csak sokkal később fogják
megérteni, hogy az ő útjuk is ugyanaz lesz, mint Jézusé. Az apostolok is a
gyermekek kiszolgáltatottságát élik majd át, amikor Jézust követik
vértanúhalálukban.
(c) Horváth István Sándor
Imádság:
Ó, Jézusom, Megváltóm, itt vagyok lábaidnál! Szeretem, dicsérem és áldom
egész szívemből isteni gondviselésedet mindenért, amit rám küldtél vagy
megengedtél. Mert mindaz, ami általad történik, jó és csodálatra méltó.
Szent akaratod történik mindenben és minden által, bármennyire lázadozzék
is ellene természetem. Legyen áldott és imádott isteni végzésed
mindörökké! Ég és föld előtt megvallom, teljes szívemből hiszem, Uram,
hogy igazságos vagy, és hogy ezt a szenvedést, sőt, sokkal többet is
megérdemlek bűneimért. Azért ezt a megpróbáltatást szívemből vállalom a te
dicsőségedre, igazságod kiengesztelésére, szent akaratod teljesítésére,
szenvedésed iránti tiszteletből, melyet bűneimért viseltél el.
Eudes Szent János
2010. augusztus 18. - Szerda
Abban az időben Jézus ezt a példabeszédet mondta tanítványainak: A mennyek
országa olyan, mint amikor egy gazda kora reggel kiment, hogy szőlőjébe
munkásokat fogadjon. Miután napi egy dénárban megegyezett a munkásokkal,
elküldte őket a szőlőjébe. A harmadik óra körül megint kiment, s látta,
hogy mások is ácsorognak ott tétlenül a piactéren. Ezt mondta nekik:
Menjetek ti is a szőlőmbe, és ami jár, megadom majd nektek. Azok el is
mentek. Majd a hatodik és a kilencedik órában újra kiment és ugyanígy
cselekedett. Kiment végül a tizenegyedik óra körül is, és újabb ácsorgókat
talált. Megkérdezte tőlük: Miért álldogáltok itt egész nap tétlenül? Azok
ezt válaszolták: Mert senki sem fogadott fel minket. Erre azt mondta
nekik: Menjetek ti is a szőlőmbe!
Amikor beesteledett, a szőlősgazda így szólt intézőjéhez: Hívd össze a
munkásokat, és add ki a bérüket, az utolsókon kezdve az elsőkig! Először
azok jöttek tehát, akik a tizenegyedik óra körül kezdtek, és egy-egy
dénárt kaptak. Amikor az elsők jöttek, azt hitték, hogy nekik többet
fognak adni, de ők is csak egy-egy dénárt kaptak. Amikor átvették,
zúgolódni kezdtek a gazda ellen: Ezek az utolsók csak egy órát dolgoztak,
és ugyanúgy bántál velük, mint velünk, akik a nap terhét és hevét
viseltük! Ő azonban ezt felelte az egyiküknek: Barátom, nem vagyok
igazságtalan veled. Nemde egy dénárban egyeztél meg velem? Ami a tied,
fogd és menj! Én ennek az utolsónak is annyit szánok, mint neked. Talán
azzal, ami az enyém, nem tehetem azt, amit akarok? Vagy rossz szemmel
nézed, hogy én jó vagyok? Így lesznek az utolsókból elsők, és az elsőkből
utolsók!
Mt 20,1-16a
Elmélkedés:
Emberi szemmel nézve a gazda igazságtalanságot követ el abból a
szempontból, hogy az egész nap dolgozóknak ugyanannyi bért ad, mint
azoknak, akik csak egyetlen órát dolgoztak. Abból a szempontból viszont
nem történt igazságtalanság, hogy az abban az időben szokásos napi
munkabért, az egy dénárt, pontosan megkapták azok, akik egész nap
fáradtak. A többiek elvégzett munkájukhoz képest valóban többet kaptak,
mint amennyi járt volna nekik, de ez a gazda nagylelkűségének köszönhető.
A történet azt példázza, hogy Isten minden embernek ugyanazt a jutalmat
szeretné adni a földi élet után, és ez az üdvösség. Az üdvösség minden
ember számára Isten nagylelkűségének ajándéka, amelyért azonban legalább
egy keveset dolgozni kell.
(c) Horváth István Sándor
Imádság:
Ima Máriához
Tebenned örvend, malaszttal teljes, minden teremtmény: az angyali rendek s
az összes emberi nem. Te megszentelt hajlék, lelki édenkert s a szüzek
dicsérete, kitől megtestesült az Isten, s gyermek lett, bár öröktől fogva
Isten volt; mert a te méhedet égi trónná alkotta, s bensődet a mennynél
ékesebbé tette. Tebenned örvend, malaszttal teljes, minden teremtmény.
Dicsőség néked!
2010. július 8. - Csütörtök
Jézus e szavakkal küldte a nép közé apostolait: "Menjetek, és hirdessétek,
hogy közel van a mennyek országa! Gyógyítsatok betegeket, támasszatok fel
halottakat, tisztítsatok meg leprásokat, és űzzetek ki ördögöket! Ingyen
kaptátok, ingyen is adjátok! Ne legyen övetekben se arany, se ezüst, se
rézpénz! Ne vigyetek magatokkal úti tarisznyát, se két ruhát, se sarut, se
botot! Méltó ugyanis a munkás a kenyerére. Ha egy városba vagy faluba
érkeztek, érdeklődjetek, hogy ki az, aki méltó arra, hogy nála maradjatok,
amíg csak el nem távoztok! Amikor pedig beléptek a házba, köszöntsétek a
ház népét. Ha érdemes rá a ház, akkor a békétek rászáll; ha pedig
érdemtelen, akkor békétek visszaszáll rátok. Ha valaki nem fogad be
titeket, sem szavatokra nem hallgat, akkor menjetek ki a házból, de még a
városból is, és rázzátok le a port a lábatokról! Bizony, mondom nektek:
Szodoma és Gomorra földjének tűrhetőbb sorsa lesz az ítélet napján, mint
annak a városnak.
Mt 10,7-15
Elmélkedés:
Az apostolok misszióba küldéséről szóló tegnapi evangélium után ma arról
olvastunk, hogy Jézus gyakorlati tanácsokkal látja el őket. Az
apostoloknak nem szabad magukkal vinniük semmit tanító útjukra, hanem
teljesen eszköztelenül, egyedül Isten tanítását és békéjét birtokolva kell
indulniuk. Napjainkban persze nyugodtabbak vagyunk, ha útjainkra magunkkal
visszük a bankkártyánkat és a mobiltelefonunkat, de ha az evangélium
hirdetésére vállalkozva indulunk útra Krisztus nevében, akkor ezekre semmi
szükségünk sincs. Ma is elég a Jézusban való bizalom, a szívünkben
hordozott tanítás és a lelki békesség.
Az eszköztelenség és a teljes Krisztusra hagyatkozás nem fogja azt
eredményezni, hogy mindenki szívesen és örömmel fogadja a küldötteket.
Lesznek, akik nem hallgatnak a tanítványokra, illetve Krisztusra. De ez
sosem veheti el a kedvet attól, hogy teljesítsük feladatunkat és azon
fáradozzunk, hogy mindenkihez eljusson az örömhír igaz tanítása.
(c) Horváth István Sándor
Imádság:
Szívembe hintetted bűnbánat szikráját,
S én kérlek Uram, szíts belőle máglyát.
Égesd ki szívemből vágyát a bűnnek,
Eztán megmaradjak szeretetben hűnek.
Arra vezesd utam, ahol jót tehetek,
Ezáltal Tenéked jó szolgád lehetek.
Öröm a szívemnek, lelkemnek jutalom,
Hogy gyarló fejemre ily nagy az irgalom.
Áldassék a neved mindenségnek Ura,
Hogy nem zárult reám pokolnak kapuja,
A bűnös emberre irgalommal nézel,
És ha feléd fordul, megtöltöd reménnyel.
2010. július 7. - Szerda
Jézus odahívta magához tizenkét tanítványát, és megadta nekik a hatalmat,
hogy kiűzzék a tisztátalan szellemeket, és meggyógyítsanak minden bajt és
minden betegséget. A tizenkét apostol neve a következő: Az első Simon, más
néven Péter, azután a testvére, András; Zebedeus fiai: Jakab és testvére,
János, továbbá Fülöp és Bertalan, Tamás és Máté, a vámos; Alfeus fia
Jakab, Tádé, a kánaáni Simon, és végül karióti Júdás, aki később, elárulta
őt. Ezt a tizenkettőt küldte Jézus, és megparancsolta nekik: "Ne lépjetek
a pogányokhoz vezető útra, s a szamaritánusok városába be ne térjetek.
Menjetek inkább Izrael házának elveszett juhaihoz. Menjetek, és
hirdessétek, hogy elközelgett a mennyek országa."
Mt 10,1-7
Elmélkedés:
A tizenkét apostol kiválasztásáról és missziós útra küldéséről hallottunk
az evangéliumban. Az apostolok hatalmat kapnak Jézustól a gonosz lelkek
kiűzésére és a gyógyításra, de ez a hatalom nem egészen olyan, mint
Jézusé. Jézus ugyanis nem mástól kapta ezt a hatalmat, hanem mint Isten
birtokolta azt. Ő a saját nevében volt képes csodákat tenni, míg az
apostolok, csak Jézus nevében használhatták hatalmukat.
Az apostolok küldésének másik fontos eleme, hogy a Jézustól kapott
megbízás értelmében Isten országának eljövetelét kell hirdetniük az
embereknek.
Az örömhír továbbadására tehát Isten embereket választ ki és használ fel.
De vajon engem is fel tud-e használni az evangélium terjesztésére? Kész
vagyok-e arra, hogy kiválasztottként Isten munkatársa legyek? Felismerem-e
küldetésemet, amelyet Jézustól kapok? Van-e bennem bátorság ahhoz, hogy a
nem keresztényekhez és az eltévedt juhokhoz szóljak, s azok előtt is
tanúságot tegyek hitemről, akik nem ismerik Jézust?
(c) Horváth István Sándor
Imádság:
Úr Jézus Krisztus, igaz Isten és igaz ember,
Szent és nagy Isten, halhatatlan Isten,
könyörülj rajtunk és az egész emberiségen!
Tisztíts meg bennünket bűneinktől
és gyarlóságainktól drága szent véred által,
hogy a te szeretetedben
és a te békédben éljünk
most, és mindörökké!
2010. június 27. - Évközi 13. vasárnap
Amikor már közel voltak Jézus szenvedésének és megdicsőülésének napjai,
elhatározta, hogy Jeruzsálembe megy. Követeket küldött maga előtt. Ezek
elindultak, betértek a szamaritánusok egyik falujába, hogy szállást
készítsenek neki. De azok nem fogadták be Jézust, mert Jeruzsálembe
tartott. Ennek láttán a tanítványok, Jakab és János felháborodtak: "Uram,
akarod-e, hogy lehívjuk az égből a villámot, hadd pusztítsa el őket?" De ő
hozzájuk fordult, és megfeddte őket: "Nem tudjátok, hogy milyen lelkület
van bennetek. Az Emberfia nem azért jött, hogy az embereket elpusztítsa,
hanem hogy megmentse." Ezután másik faluba mentek.
Történt pedig, hogy útközben valaki így szólt hozzá: "Követlek, bárhová
mégy." Jézus így válaszolt: "A rókának van odúja, az ég madarainak fészke,
de az Emberfiának nincs hová fejét lehajtania."
Egy másikat Jézus szólított fel: "Kövess engem!" Az így válaszolt: "Uram,
engedd meg, hogy előbb elmenjek és eltemessem apámat." "Hagyd a holtakra,
hadd temessék el halottaikat - mondta neki -, te pedig menj, és hirdesd az
Isten országát."
Egy harmadik ezt mondta neki: "Uram, követlek téged, de engedd meg, hogy
előbb elbúcsúzzam a családomtól." Jézus így válaszolt: "Aki kezét az eke
szarvára tette, és mégis hátratekint, nem alkalmas az Isten országára."
Lk 9,51-62
Elmélkedés:
Légy készen az indulásra!
A napokban érdekes összeállítást olvastam arról, hogy mire tanít bennünket
Noé elbeszélése. Emlékszünk rá, hogy ő volt az a bibliai ember, aki nem
sokkal a világ teremtése és a bűn elszaporodása után Isten parancsára
bárkát épített, s a hatalmas vízözönt családjával és az állatokkal ezen
vízi járműben vészelte át. Ilyen megállapítások voltak többet között a
történettel kapcsolatban. Ne maradj le a hajóról! Tervezz előre és akkor
építs, amikor még nem esik az eső! A bárkát egy amatőr, a Titanicot profik
építették, mégis az első vízen maradt, a második pedig elsüllyedt mindjárt
az első útján. Az általam legszellemesebbnek tartott kijelentés pedig így
hangzik: Tartsd magad mindig jó kondiban, mert lehet, hogy már 60 éves is
leszel, amikor valaki egy igazán nagy feladattal bíz meg!
A mai vasárnap evangéliumához kapcsolódóan ezt mondhatjuk: Légy mindig
készenlétben, mert sosem tudhatod, mikor hív Jézus a követésére vagy egy
új feladatra! Az evangéliumi részben három rövid találkozásról, három
párbeszédről hallottunk. A három jelenetet a Jézus követés köti össze.
Ketten maguk jelentkeznek, egyet pedig Jézus szólít meg. Ismerkedjünk meg
ezekkel az emberekkel, akiknek természetesen nem a neve, nem is az
életkora vagy családi származása a lényeges, hanem a szívük szándéka.
Ezen, tehát a bennük élő szándékon múlik ugyanis, hogy elindulnak-e Jézus
nyomában vagy sem. E három találkozás pontos irányelveket tartalmaz
számunkra azzal kapcsolatban, hogy mire is vállalkozik, aki Jézus követője
lesz.
Az első személy határozottan és magabiztosan lép Jézus elé és kijelenti:
"Követlek, bárhová mégy." E magabiztos viselkedés arra utal, hogy az
illető elszánt és kész mindenáron követni Jézust. A követésnek azonban
nagy ára van, talán nagyobb, mint amit elképzelt. A veszélyek talán még
annál is nagyobbak, mint amit gondolt. Sorsa még annál is nehezebb lesz,
mint amit sejt. Jézus figyelmeztetése neki és napjaink magabiztos
embereinek egyaránt szól: "A rókának van odúja, az ég madarainak fészke,
de az Emberfiának nincs hová fejét lehajtania", a tanítványnak tehát
mindenben vállalnia kell mestere sorsát. Jézus mintha kissé lehűtené a
lelkesedőt, s próbára akarja tenni, vajon valóban tudja-e, hogy mire
vállalkozik. Napjainkba persze nincs vagy alig van szükség a túlzottan
lelkesedők buzgóságának csillapítására, hiszen oly kevés fiatal van, aki
ennyire céltudatosan döntene arról, hogy életét Jézus szolgálatába
állítja.
A történet további részében Jézus szólít meg valakit, s arra kéri, hogy
kövesse. Új életre hívja meg őt, új feladattal bízza meg, új lehetőséget
kínál neki. De ez az ember mégis a régi dolgaihoz kötődik. A régi életéhez
és személyes kapcsolataihoz fűző kötelezettségek terhelik, amelyek könnyen
megakadályozhatják abban, hogy szabad szívvel elinduljon a Jézus által
mutatott új úton. Vajon képes-e felszámolni múltját? Képes-e elszakadni
régi életétől? Képes-e megszabadulni "holt terheitől", hogy élő
lendülettel induljon neki az új feladatnak?
Az elbeszélés harmadik jelenetében ismét önkéntesen áll egy személy Jézus
elé. Őt a családi kötelék késlelteti, húzza visszafelé. Nehéz számára az
elszakadás a családtól, a biztonságot nyújtó otthontól, tehát, mindattól,
ami eddigi életében meghatározó volt. Még visszafelé tekintene, mert nem
érzi át annak jelentőségét, hogy aki nagy útra indul, nagy feladatot
vállal, annak csak előre, az elérendő cél felé szabad néznie.
A három találkozás közös jellemzője, hogy az evangéliumi leírásból nem
tudjuk meg, hogy miként döntenek. Az első személynél nem derül, ki hogy
vállalja-e a hontalanságot, az állandó úton levést. A másodiknál sem derül
ki, hogy hazatér-e elvégezni a temetést vagy elindul-e azonnal Jézus után.
S a harmadik esetben sem tudjuk meg, hogy a búcsúzás vagy a követés a
fontosabb. Mindhárom esetben nyitott marad a kérdés, s ezzel Szent Lukács
evangélistának az lehetett a szándéka, hogy az olvasókat, azaz minket
hozzon döntési helyzetbe. Vajon én mit tennék ilyen élethelyzetben?
Kifogásokat keresnék? Meghátrálnék? Visszafelé indulnék? Csillapodna,
megszűnne lelkesedésem? Vagy kész vagyok-e még nagyobb határozottsággal
indulni? Készen állok-e az azonnali, késlekedés nélküli indulásra? Kész
vagyok-e Jézusnak adni egész életem?
(c) Horváth István Sándor
Imádság:
Uram, Jézus! Készen állok arra, hogy tétovázás nélkül induljak és
kövesselek téged! Tudom, hogy mennyire nehéz lesz ez út számomra, de
vállalom, mert ez vezet holt múltamból a jövő felé, az élet felé, az
üdvösség felé. Nem tart vissza semmi. Nem hátráltathat semmi. Nem
akadályozhat semmi. Te vagy számomra az út és te vagy a cél! Te légy
vezetőm az örök élet felé!
2010. június 21. - Hétfő
Jézus a hegyi beszédben ezt mondta tanítványainak: Ne ítélkezzetek, hogy
fölöttetek se ítélkezzenek! Amilyen ítélettel ítélkeztek, olyannal fognak
fölöttetek is ítélkezni, és amilyen mértékkel mértek, olyannal mérnek majd
nektek is. Miért látod meg embertársad szemében a szálkát, a magadéban meg
nem veszed észre a gerendát? Vagy hogyan mondhatod embertársadnak: "Hadd
vegyem ki szemedből a szálkát!", holott a te szemedben gerenda van?
Képmutató! Vedd ki előbb a saját szemedből a gerendát, és csak azután láss
hozzá, hogy kivedd embertársad szeméből a szálkát!
Mt 7,1-5
Elmélkedés:
Jézus azt mondja nekünk a mai evangélium szerint, hogy ne ítélkezzünk
másokon. Mi ugyanis nem ismerhetjük teljesen a másik személyt és az ő
szándékait, amely alapján igazságos ítéletet tudnánk alkotni. Az
ítélkezés, és főként a végsőítélet egyedül Isten feladata és joga, aki
tökéletesen ismeri az emberi szívek minden szándékát. Tudja, hogy mit
miért teszünk, s képes arra, hogy igazságos legyen minden ítéletében.
Ez természetesen nem zárja ki annak lehetőségét, hogy jó szándékkal
figyelmeztessünk valakit hibáira, de ezt mindenképpen előzze meg egy
alapos lelkiismeretvizsgálat. Ha ugyanis nekünk is számtalan hibánk van,
amelyeket nem tudunk vagy nem akarunk megváltoztatni, akkor milyen jogon
kérjük ezt másoktól? A hibák kijavítását mindig önmagunkon kezdjük!
(c) Horváth István Sándor
Imádság:
Uram, kérlek Téged, taníts engem parancsaid útjára, taníts engem azok
sorrendjére: milyen egymásutánban kell azokat megtartanom, hogy mindig
helyesen cselekedjem; s miként haladjak erényről erényre, hogy ne legyek
túlhajszolt a kezdetben, se túl gyönge a végén.
Kölni Szent Brúnó
2010. június 20. - Évközi 12. vasárnap
Amikor egyszer Jézus egyedül imádkozott, és csak tanítványai voltak vele,
megkérdezte tőlük: "Kinek tartanak engem az emberek?" Ők így válaszoltak:
"Van, aki Keresztelő Jánosnak, van, aki Illésnek, mások szerint viszont a
régi próféták közül támadt fel valaki."
Ő tovább kérdezte: "Hát ti kinek tartotok engem?" Péter válaszolt: "Az
Isten Fölkentjének." Jézus rájuk parancsolt, hogy ezt ne mondják el
senkinek. Majd hozzáfűzte: "Az Emberfiának sokat kell szenvednie. A vének,
főpapok és írástudók elvetik őt, megölik, de harmadnapra feltámad."
Amikor már sokan gyűltek köréje, ezt mondta: "Aki utánam akar jönni,
tagadja meg magát, vegye fel keresztjét mindennap, és úgy kövessen. Mert
aki minden áron meg akarja menteni életét, elveszíti azt. Aki pedig
elveszíti életét érettem, megmenti azt."
Lk 9,18-24
Elmélkedés:
Célunk a győzelem
Mindannyian megszokhattuk, hogy négyévente nyáron néhány hét a
labdarúgásról szól. Így van ez idén is, amikor Dél-Afrikában tartják a
világbajnokság rangos eseményét. A különféle sportok közül az e sportágban
megrendezett bajnokság iránt érdeklődik a legtöbb ember világszerte. És ha
a kerek földön ilyenkor szinte minden a kerek játékszerről, azaz a
focilabdáról, illetve a labdával való játékról szól, akkor talán most -
négyévente egy alkalommal - a templomban, a szentmise prédikációjában is
szabad szólnom a fociról.
Kezdjük mindjárt azzal, hogy nem mindenki szereti a focit, sőt egyesek
kifejezetten utálják, főként ezekben a hetekben, de máskor is. Sok
háziasszonyt és feleséget bosszant, hogy férjük mindennap órák hosszat
bámulja a televízióban a mérkőzéseket, ilyenkor nem lehet hozzá szólni,
nem szabad zavarni, nem lehet megkérni semmiféle otthoni munkára. Az
asszonyok kálváriája néha nem csak a mérkőzés kilencven percéig tart,
hanem utána is, ha hosszabbítás van vagy a férj kedvenc csapata vereséget
szenved. Kérem mindazokat, akik ellenszenvvel viseltetnek a labdarúgás
iránt, hogy ezekben a hetekben legyenek a szokásosnál is megértőbbek és
türelmesebbek! Ne okozzon a foci egyetlen családban sem veszekedést vagy
viszálykodást!
És természetesen sokan vannak a rajongók, akik tulajdonképpen négy éve, a
korábbi világbajnokság döntője óta várnak arra, hogy végre megint
összemérjék tudásukat a világ legjobb csapatai. A rajongókat elbűvöli a
játék, s alig várják, hogy kedvenceik pályára lépjenek. Nem törődnek azzal
sem, ha családtagjaik futballőrültnek nevezik őket. Lelkesednek a
játékosokért és nem mulasztanának el egyetlen meccset sem. Ha megtehetnék,
szívesen kiutaztak volna Afrikába, hogy a stadionokban szurkolhassanak. A
rajongók egyetlen nagy ünnepnek tekintik ezeket a napokat, s valójában nem
csak a győzelemnek örülnek, hanem annak, ha sportszerű volt a játék.
Őszintén bevallom, hogy engem nem tud különösebben lángba hozni a foci,
mert nincs időm a hosszú mérkőzésekre, de megértem az emberek rajongását,
s szívesen focizok a időnként ministránsokkal vagy a nyári táborban a
hittanos gyerekekkel. Egyik este azonban bekapcsoltam a tévét, hogy
belenézzek egy meccsbe. Igazából nem is a mérkőzés izgatott, hanem a
vuvuzela, amiről a híradásokban olvastam. Ezt a szót most kellett
megtanulnunk. A vuvuzela egy trombitaszerű afrikai hangszer. Ezrek fújják
a stadionokban és milliókat idegesít világszerte. A televízión keresztül
hallgatva olyan érzése van az embernek, mintha egy darázsfészek közepén
ülne és ezernyi méh zümmögne körülötte. Valóban idegesítő zaj. De aki
igazán rajong a fociért, az mindent elvisel szórakozása érdekében.
De mit tanulhat egy vallásos ember a sportból? Mit üzen a labdarúgás a
keresztény embernek? A lehetséges számos mondanivaló közül említsünk meg
néhányat!
Elsőként azt, hogy a labdarúgásban és minden sportban vannak szabályok,
amelyek meghatározzák az egyéni sportolók vagy a csapatok küzdelmét, s
amely szabályokat be kell tartania mindenkinek. A szabályellenes vagy
sportszerűtlen játék hiába eredményezne győzelmet, az nem jelente igazi
örömöt és nem váltana ki elismerést a nézőkből. Az életünkben is vannak
szabályok. Mindig tartsuk be azokat a játékszabályokat, amelyeket Isten
törvényként ad nekünk! A fociban a szándékosan szabálytalankodó játékos
figyelmeztetésként sárgalapot kap, majd ha ismét súlyosan vét a szabályok
ellen, piroslapot kap, kiállítják és nem folytathatja tovább a játékot,
hátrányba hozva ezzel saját csapatát. Isten időnként figyelmeztet minket,
hogy bűneiknek következményei lesznek, ugyanakkor új lehetőséget is ad
nekünk a bűnbocsánattal.
Másodszor említsük meg azt, hogy a foci egy csapatjáték. Hiába vannak nagy
tehetségek, kiváló játékosok vagy gólerős csatárok, és hiába nyújtanak a
játékosok a mérkőzés során egyénileg nagyszerű teljesítményt, mindez nem
elegendő a győzelemhez. A csapattársak csak együtt győzhetnek.
Támogatniuk, erősíteniük kell egymást, főként azt a társukat, aki nincs
éppen a legjobb formájában. Együtt kell küzdeniük, együtt örülnek a
sikernek és együtt viselik el a vereség kudarcát. A vallásos emberek egy
nagy csapatot alkotnak, az Egyház ugyanis közösség. Az Egyháznak szüksége
van erős csapatkapitányokra, kiváló püspökökre és papokra, akik vezetik és
bátorítják a közösséget. A hívek pedig fogadják el a csapat vezetőjének
irányítását, mert e nélkül fejetlen szaladgálás lesz az Egyház élete.
Befejezésül még egy harmadik dolgot is szeretnék mondani. Elvileg kereken
kilencven percig tart egy mérkőzés, de ha hosszabbítás van, akkor néhány
perccel tovább, egészen pontosan addig, amíg a játékvezető, a bíró le nem
fújja. Sokszor előfordult már, hogy egy csapatnak a hosszabbítás perceiben
sikerült gólt lőnie és ezzel megszereznie a győzelmet. Életünk addig tart,
amíg Isten le nem fújja. Addig pedig küzdenünk kell. Nem lazíthatunk, nem
kényelmesedhetünk el. Életünk utolsó percéig küzdenünk kell! Szent Pál
apostolhoz hasonlóan mi is szeretnénk majd elmondani: "A jó harcot
megharcoltam, a pályát végigfutottam, a hitet megtartottam. Készen vár már
rám az igazságosság koszorúja, amelyet azon a napon megad nekem az Úr, az
igazságos bíró" (2Tim 4,7-8). Az élet győzelmét üdvösségnek nevezhetjük.
Akarjunk győzni, akarjuk elnyerni az üdvösséget!
(c) Horváth István Sándor
Imádság:
Urunk, Jézusunk! Te azt várod tőlünk, hogy téged kövessünk, a te nyomodban
járva eljussunk Atyánkhoz és elnyerjük az örök életet. Segíts minket, hogy
mindig betartsuk szabályaidat! Erősítsd bennünk a csapatszellemet, az
Egyház szeretetét! Segíts minket, hogy sikerrel munkálkodjunk a magunk és
mások üdvösségén! A legnagyobb győzelem az számunkra, hogy elnyerjük az
örök életet. Segíts minket győzni, segíts minket az üdvösségre!
|
